Babaúszás oktatás Kőbánya, babauszoda X. kerület

Családias környezetben, a 10. kerület kertvárosi részén kizárólag gyermekek számára fenntartott családi házban tartjuk babaúszás foglalkozásainkat, ahol a kicsiket és szüleiket már 3 hónapos kortól várjuk! Hétköznap és hétvégén is vannak csoportjaink, melyeket "vízi jártasság" és korcsoport szerinti bontásban tartunk. Egy csoportban maximum 5 - 6 gyerkőc van. A babaúszás órák alatt énekekkel, mondókákkal, játékos feladatokkal színesítjük a foglalkozásokat, amelyek ezáltal a gyermekek nemcsak testi-, de lelki- és szellemi fejlődéséhez is hozzájárulnak. Akár mindkét szülő is részt vehet a foglalkozáson és együtt közösen élhetik át a babaúszás élményeit. Bérlet is váltható, mely egy gyermekre és két felnőttre szól, illetve testvérek esetén testvérkedvezményt is biztosítunk.

Nyáron napközis táborok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, napi három-négy étkezéssel, kézműves foglalkozásokkal, sok pancsolással, úszás oktatással egybekötve. A babauszoda tágas nappalija várja a születésnaposokat, ha szeretné gyermeke szülinapját felejthetetlenné tenni, rendezze meg a szülinapi zsúrt a babauszodában, igény szerint, természetesen pancsolással egybekötve!

A babauszodához tartozik konyha, ahol az úszásban megéhezett gyermekeket meg lehet etetni, (etetőszék, kis asztal, melegítő berendezések rendelkezésre állnak, kicsiknek az öltözőben leválasztott szoptatósarok) illetve egy nagy nappali,  ahol kicsit meg lehet pihenni, játszani, barátkozni a foglalkozás után. A babauszoda maximálisan igyekszik a kicsik igényeihez igazodni, mindig igyekszünk figyelembe venni az egyéni igényeket! Szeretettel várjuk gyermekével, ha egy csodálatos élményt szeretnének közösen átélni.