Fővárosunk X. kerülete Kőbánya, nevét a középkori kőfejtésre utalva kapta. Az itt bányászott mészkő még a földtörténeti középkorban keletkezett, mivel valaha valószínűleg tenger borította a térséget, ami következtében csigák maradványai rakódtak le, amire aztán az újkori agyag ülepedett. Első említésként még Kőér néven tűntették fel IV. Béla 1244. évi adománylevelében, aki a térséget ajándékul adta Pest városának, hogy az tudják művelni. Innen ered például a Kőér utca neve.
A bányászat a területen már a XVII. században is működött, amire jó piac volt Pest építőanyag igénye. A bányászat egészen 1890-ig működhetett, ezután a veszélyre hivatkozva beszüntették. A kőbányai bányák terméséből épült a Magyar Tudoányos Akadémia, az Egyetemi Könyvtár de még a Lánchíd pilléreinek felső része is.
A bányászathoz és a Pest-Debrecen vasútvonal kísérleti modelljéhez épült Kőbányán lóvontatású vasút is, ami az ország első darabja volt. Ez egy lebegővasút volt, ahol a kerekek a föld felett elhelyezkedő gerendákon haladtak, hogy a Kőbányákat és Pestet összekössék. Az ötlet nem vált be a gyakorlatban, mert életveszélyes volt a szerkezet, ezért egy éves működés után le is bontották 1828-ban. A kőfejtés mellett megemlítendő a téglagyártás és a szőlőtermesztés is, melyek szintén virágoztak Kőbányán. A szőlőtermesztés olyannyira, hogy a pesti ültetvények 80%-a Kőbányához tartozott. Két szőlőhegye is volt, az Ó-hegy és az Új-hegy.
Tetszetős borvidékei miatt kedvelt kirándulóhelynek is számított a pestiek körében. Aztán később is lett haszon abból, hogy pincerendszerek maradtak hátra a bortermelő korszakból, mely aztán segíteni tudta a sörgyártás elkezdését. A legnagyobb pincerendszer körülbelül 33 km, mely a Kolozsvári utca és a Kőrösi Csoma Sándor út találkozásánál indul.
Az első sörgyárak az 1850-es években alakultak, így ekkor kezdte működését a Kőbányai Serház Társaság, a Perlmutter, Barber és a Klusemann. A kerület húzó sörgyára a Kőbányai Sörgyár volt, de működött Kőbányán sertéskereskedelem is, már az 1840-es évektől, valamint téglagyár is. A jól működő sertéskereskedelemnek az 1895-ben az országon végigsöprő sertésvész vetett véget, azonban több utca és tér is utal a kereskedelmi időkre. 1847-ben megépült a kőbányai megállója a Budapest-Cegléd vasútvonalnak, ami kedvezett a kereskedelemnek és a benépesülésnek is. Míg 1869-ben csak 4353-an laktak Kőbányán, addig 1910-ben már 51.034-en.
Kőbánya is 1950-ig volt önálló település, amíg a Nagy-Budapest egyesülésével a főváros kerületévé és földrajzi középpontjává nem vált.
