Kategóriák

Jogi nyilatkozat

Kérjük, szíveskedjen figyelmesen elolvasni az alábbiakat!

Azzal, hogy Ön meglátogatta ezt a weboldalt, elfogadta az alábbi feltételeket.

Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely része szerzői jogvédelem alá esik, és az oldal üzemeltetőjének tulajdonát képezi. Az ehhez fűződő jogok gyakorlása kizárólag a honlap létrehozója jogosult.
A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül TILOS a weboldal tartalmának egészét vagy részeit- különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra, írásos tartalmakra – bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni. A tartalom kizárólagos tulajdonosa az oldal üzemeltetője.

A lap tartalmának egyes részeit- kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezre mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

Az oldalunkra mutató hivatkozás elhelyezése, és az oldal esetleges RSS forrásának felhasználása nem engedélyhez kötött, ezen elemek elhelyezése más online médiumokon előzetes egyeztetés nélkül elvégezhető, a forrás megjelölésével ám ezen elemek eltávolítását utólag, külön indoklás nélkül is kérhetjük, és ezt a kérést az adott médium üzemeltetőjének kötelessége végrehajtani.

Amennyiben úgy véli, hogy oldalunk bármely tartalma sérti más tartalom szolgáltatók érdekeit, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a helyzet mielőbbi tisztázása végett. A kapcsolattartók menüpontra kattintva küldheti el üzenetét számunkra!

Oldalaink tartalmának szerzői jogával az oldal üzemeltetője (ANBN Kft.) rendelkezik.

Az oldalon található megjelenésekből tartalmat, képet, információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulásra mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A honlapon levő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez azonban bizonyos személyes adatokra név, e-mail cím szükség lehet. Az üzemeltető a tudomására jutott adatokat harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki, és az oldal üzemeltetője soha nem lépkapcsolatba az oldalon érdeklődőkkel.

Az oldalüzemeltetője a honlap látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató interprotokoll- címe (IP címe) esetleges domain neve (URL), a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. Az üzemeltető ezeket kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és statisztikai információk nyomon követesére használja fel. Nem dolgozunk fel gépi úton faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

Az üzemeltető jelenleg egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyez el a felhasználóink számítógépén. A cookie-k kizárólag a felhasználók autentikálásának megkönnyítését szolgálják, más célra nem vesszük őket igénybe. Látogatóink ellenőrző fájlt (cookie) kaphatnak az oldalunk látogatottságát auditáló vállalkozástól, valamint a hirdetéseket kiszolgáló szerver üzemeltetőjétől. A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngésző programban letilthatja).

Adatokhoz hozzáférők köre:
Az üzemetető által rögzített adatokhoz az oldal üzemeltetést végző vállalkozás (ANBN Kft. 2365 Inárcs Március 21. utca 6.) tagjai férnek hozzá. A honlap más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. Az üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért és eljárásmódjáért.

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Autószerviz Kőbánya, autójavítás...Leírás: X. kerületi autószervizünk 2012-ben nyitott meg, ahol kezdetben olasz autókkal foglalkoztunk, mára azonban az autójavítási tevékenységünk márkafüggetlenül kiterjed minden típusra. Több száz elégedett ügyfelünk tanúsíthatja, hogy mi bizony nem nyugszunk ad ...
  • Autósiskola Kőbánya, jogosítvány...Leírás: Autósiskola Kőbánya központi helyén, az Örs vezér terénél! Oktatás délelőtt, délután vagy akár hétvégén, részletfizetési lehetőséggel. Autóvezetői oktatás az Örs vezér téren, délelőtti, délutáni és hétvégi órákkal, részletfizetési lehetőséggel! Folyamatos ...
  • Autóalkatrész Kőbánya, autósbolt...Leírás: Autóalkatrészt vásárolna Kőbányán és ezért megbízható autósboltot keres a X. kerületben? Autósboltunkban Volkswagen, Audi, Opel, Seat és Skoda autóalkatrészeket és kiegészítő termékeket, például kenőanyagokat és akkumulátoroat is találhatnak X. kerületi v ...
  • Karosszériajavítás Kőbánya,...Leírás: Karosszériás műhelyünk teljes körű szolgáltatást biztosít X. kerületi ügyfelei részére, a karosszériajavítástól, horpadásjavítástól az autófényezésig, de biztosítási kárügyintézés esetén is rendelkezésre állunk. Amennyiben kisebb vagy akár nagyobb sérülés ...
  • Kárpitos Kőbánya, bútorkárpitozás...Leírás: Ha megbízható és tapasztalt kárpitost keres Kőbányán, mert bútorkárpitozásra van szüksége a X. kerületben, bátran keressen. Modern- és stílbútorok áthúzását, javítását, ajtók hangszigetelését, bőrbútorok javítását - tehát mindenféle kárpitos munkát végzün ...
  • Bútorjavítás Kőbánya, bútor...Leírás: Bútorjavítás esetén hívjon bátran Kőbányáról is, de ha bútor összeszerelés miatt keres profi csapatot a 10. kerületben, abban az esetben is rendelkezésre állunk. Professzionális szolgáltatásaink keretében bútorjavítással és bútor összeszereléssel állunk ü ...
  • Babaúszás oktatás Kőbánya,...Leírás: Babaúszás oktatással várjuk az érdeklődőket Kőbányán, valamint csecsemőúszás oktatást is biztosítunk a X. kerületben. Kőbányai uszodánkban babaúszás oktatásra 3 hónapos koruktól várjuk a kicsiket, amikor már a kötelező védőoltásokkal rendelkeznek. A csecs ...
  • Fogsorjavítás Kőbánya,...Leírás: Kőbányai pácienseinket is szeretettel várja tapasztalt fogtechnikus, amennyiben fogsorjavításra van szüksége. Fogtechnikánkban a fogsorjavítás megvárható, a fogsorjavítás mellett fogsor tisztítást, fogkő leszedést is biztosítunk 10. kerületi pácienseink s ...
  • Gránit sírkő Kőbánya, sírkő...Leírás: Cégünk gránit sírkő készítéssel foglalkozik a 10. kerületben, teljes körű ügyintézéssel várjuk kőbányai ügyfeleinket, a tervezéstől egészen a helyszíni telepítésig mindenben rendelkezésre állunk. Munkáink minden esetben a megrendelők egyedi elképzelései a ...
  • Gyári autóalkatrész, autósbolt 10....Leírás: Gyári autóalkatrészt keres Kőbányán? Autósboltunk a 10. kerületben várja vásárlóit, ahol márkafüggetlenül kínálunk gyári autóalkatrészeket kőbányai autósok részére. A gyári autóalkatrészek mellett utángyártott alkatrészeket is biztosítani tudunk autósbolt ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák